képzeld el, hogy nincsen semmid sem
lélegzel, de nem látsz semmit sem
hetet-havat összehordasz mindenről
az éjszaka majd úgyis mindent elsöpör

barangoltunk lenn az utcán mindketten
egyszer aztán találkoztunk véletlen
lábnyomunkat elmosta a messzi szél
a felejtéstől mindenki még mindíg fél

refr

néznek rám az emberek bután
azt gondolják, hogy vak vagyok netán
nem vagyok vak csak magamba tekintek
még keresem az eltűnő emlékeket

találtam egy szürke szellemet
azt dadogta amit nem lehet
folyt a könny a szívünk pedig lüktetett
elveszítlek mint a fényes szerelmet

refr

képzeld el.......

kábult mosoly volt az arcomon,
tudtam soha én már vissza nem kapom
azt amit aszellem tőlem ellopott
a lepkék szálltak és a tél elballagott