Mikor a reggeli nap fényét füsttel vágjuk át,
mikor a Hold kitárja Csillag-ablakát.

Mikor a vízbe ejtett könnycsepp halkan gurul szét
Mikor minden színű virágokba öltözik a rét.

Mikor a földig rombolt ház ablakán beugrik a fény,
Mikor a zsoldos katona fegyverén elsápad az utolsó remény

Mikor a ködfelhőbe burkolt fákra rászakad a táj,
Mikor az élet már annyira szép, hogy az már fáj.

refr

Mikor az égi tűz körében árnyképünk végtelenre vált,
Mikor épp-csak-sejtett úton gyalogolunk a túlvilágra át.

Mikor új együttes hangol, s lángoló hangjait okádja a gép,
S földig ittas hangulatban rajtad csüng aritmusán a nép.

Mikor bágyatt hajnal fáradt időül közöttünk, s
Mikor az ember fáradt aludni már, és még ébredni sem kész.

Mikor csillag-égbolt felett örömkönnyes szemmel rádhajol a lány,
Mikor az élet már annyira szép, hogy az már fáj!